2017. jún. 28.

Írás: díszítés

Ha már szépen ír az ember, akkor persze távolról sem dőlhet hátra. Ugyan egy  borítékot már nagyon szépen meg tud címezni, és a különféle látogató-naplók sem okozhatnak gondot, mégis akadnak felfedezetlen területek.

Az írást ugyanis csilliárd módon díszíthetjük, kivitelezhetjük.
Leírjuk a szót simán

Körben, nagyjából egyenlő távolságban a vonaltól, húzunk egy vonalat. Kívül is és belül is.

A verzió, B verzió

Aztán kiválaszthatunk egy formát: szív, négyzet, rombusz és a körberajzolt betűkre ráilleszthetjük. Úgy is, hogy a betű a negatív, de úgy is, hogy a betű része lesz az új figura.

A virág se maradjon le.
Gömbölyű

A talpas

Szivecskés

Kockáknak

Gyémántos

Virágocskás

De azért ez korántsem ennnyire egyszerűűű!

Néhány módszert összegyűjtöttem.

A díszítés legeslegelső lépése a TERV. Először is számolnunk kell: mit akarunk leírni és hova és egyebek. Maradnék a számomra leginkább kézenfekvő "Rózsaszín pöttyök - kis kreatív ez+ az" szövegnél. A betűket (szóközökkel) megszámolva rögtön meg is kaptam, hogy mind a cím, mind az alcím 17-17 karakterből áll, egyrészt az "n", másrészt a kreatív "t"-je áll középen, a "Rózsaszín" 9 betű, középen az "a", ráadásul előtte "zs", utána "sz", a "pöttyök" 7 betű, a "tty" második "t"-je áll a közepén, a "kis" 3, közepe az "i", a "kreatív" 7, a közepe az "a", valamint egyben az "ez+ az" 5 betű és a közepe a "+". 

1. terv:

Ebben a már megtanult Spencerian írással egymás alá kerülnek a szavak, a főcím mint szavak, az alcím mint díszítő ciráda. A szavakban az első és utolsó betűket összekötöttem felül, hasonló ívekkel.

Szamárvezető, középen a felezővonal

Ceruzával, könnyen radírozható puhaceruzát használtam. 

Ééés akkor lendületből. 

2. terv:

Ebben egy alakzatba szerkesztettem a szavakat. Az alakzat bármi lehet.
Az alakzat...
Egy ellipszisben a főcím alul-felül, középen kisebb betűkkel az alcím úgy, hogy végigérjen.
A betűk díszítése kb. végtelen. Néhány példa:

Ceruzával most is

Legyen, legyen, legyen pöttyös!
De mitől ilyen maszatos? 

A kép a főbűnösről... Rosszul tartottam a kezem.

Újra ceruzával. A pöttyös túlzás volt, kicsit. Finomítottam az ötleten - 

...de ez is túlzás. Mesekönyvbe még jó lehet.

Stílusváltás után. 
3. terv:

Iniciáléval. Ehhez firka nagybetűt szerkesztettem és nyomtatott nagybetűvel írtam ki mellé a szöveg többi részét. Majd keretbe foglaltam.
Iniciálé. Ceruzával.

Ceruzás vázlat

A betűk kihúzva

Árnyékolva, kivágva. 
Ez majdnem tetszik, kicsit átszerkesztettem képszerkesztővel:
Nos?
4. terv: 

Grafiti stílus 1.

Ceruza vázlat

Körberajzolva

Feketével kihúzva

Minden vonalat ki kell radírozni a díszítés megkezdése előtt. Nyomtalanul. Lehetőleg.

Ezüsttel a külső árnyék, felül a színek

Mi lesz ebből?

Alap a rózsaszín. Kellett még pár pöttyöcske.

A pöttyök is készen.

Színpróba.


Belső árnyék,sötét lila

Csillám.

Nyuszi-muszi

Nyuszik-szívek-kezecske.
(Ez cirka egy éve készült, már nem ilyen kis dundi kezecskéje van. Ő sem maradhatott ki a rajzolásból.)

És kész!

Megjegyzem, 20 éve a névtáblám ugyanebben a stílusban készült, arany és ezüst tollakkal, könyvkötő ragasztós fóliával "lamináltam", illetve rögzítettem. Még nem vált le az ajtóról, jól tűri a takarításokat is, kicsit fakul. Alapja az akkori aláírásom volt.

5. terv:

Grafiti stílus 2. Térhatású szöveg. Itt adtam fel tavaly, és ugyan született néhány próba, inkább belinkelem a mintámat. A nevem túl hosszú és sajnos az, hogy nincs térlátásom, nem könnyíti meg a helyzetem.


És ha nem volt elég, még sok más módszer, amit kigyűjtöttem, de ki nem próbáltam:


0 comments:

Megjegyzés küldése