“Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod.”
Toni Morrison, Nobel-díjas író

2013. okt. 22.

Kardigán 1

Zoknifonál, 3-as tű, bő 30 deka.

Egy szűk, szabott fazonú kardigán, raglán ujjakkal és nem mély V kivágással. Felülről lefelé készül.




3 szemmel kezdtem (szélszemekkel együtt!) JB csodás módszerével (majdnem, nem fontos!)középen kezdve és megkötöttem a vállakra és a hátamra eső nyaki részt.

A 3 szemből csak a középső sima látszik.
Nem számoltam meg, csak egyszerűen magamra mértem. Ezután a tűre szedtem az egyik oldal szemeit (egy szemet képeztem a szélszembe, egy szemet a két szélszem találkozásába, így nem keletkeznek lyukak a szélszemekből). Az első sorban a 3-3 szélszemet lekötöttem, ahogy volt, majd a többi szem: egy sima, két szem összekötve váltakozott. A második sor fordított. A harmadik sorban elkezdtem a raglán kialakítását simával: szélszem, 1 szem, 1 fordított, egy szembe egyszer öltök, ráhajtás, még egyszer öltök, ismét egy szembe öltés-ráhajtás-öltés, a végén ugyanez ismétlődik, a köztes szemeket simával kötöm, az lett a háta. A 4. sor fordított. Itt is szaporítok, fordított szem-ráhajtás-fordtott szem az előző sor ráhajtásaiba. Az 5. sortól a szélén 1 szsz, 1 sima, 1 fordított, majd a fordított szembe hátulról beszúrva képzek egy sima szemet, illetve a fonákján a simába, a másik szélén tükrözöm.
Az eleje nyakát addig csinálom, míg a kívánt szélességet el nem érem (próbálni kell), a raglán ujjához 60 sort kötöttem, majd az ujjakat segédszálra vettem és kötöttem tovább a testét úgy, hogy az oldalán és a hátán fogyasztottam 10 soronként 2-2 szemet, illetve a mellcsúcstól lefelé kétsoronként mindkét mell alatt 3-3 szemet, majd az elején is 10-10 soronként 2-2 szemet (mindkét szárnyon 1-1) a derekáig, a dereka után az elején 5 soronként ugyanott ugyanannyit szaporítottam, A hátán 10-10 soronként a kötés végéig. Az utolsó 10 sorban gömbölyű szélt alakítottam ki az elején? 2*1, 2*2, 1*4 szemet fogyasztva mindkét szélén úgy, hogy a széle szélszem-1s-1f maradjon, az utolsó 2 ilyen sorban átváltottam fordított kötésre. Majd az összes szemet tűre vettem (a nyakánál ismertetett módon), És 3s-2f-el folytattam úgy, hogy az alján az első sorban 1 szembe 1s-ráhajtás-1f, 2f mintát kötöttem. A 4. szélsorban az egészet lazán leláncoltam.




Az ujját 4 soronként 2-2 szemmel fogyasztottam addig, míg zakóujj-szélességű nem lett, utána harisnyakötéssel folytattam, majd a befejezés itt is 2 fordított sor, 1sor 1 szembe 1s-ráhajtás-1f, 2f minta. A 4. szélsorban az egészet lazán leláncoltam. A két ujját a varázshurok technikával egyszerre készítettem el.
Miután kész volt a 3 kilógó szálat belehorgoltam, az elejére sűrűn felvarrtam kicsi gombokat (nem szeretem a kötött gomblyukakat, nekem mindig garantáltan nyúlnak, viszont nyújtással bárhol ki lehet a lyukakat alakítani.

Romantikus, testre szabott darab lett.

0 comments:

Megjegyzés küldése