2010. jan. 21.

Sálak

A nyár közepén valahogyan ráakadtam a Drops oldalára és évek óta először kedvet kaptam a kötéshez. Neki is láttam rögtön mindenfélének, de persze először a gombolyagos fiókomat szerettem volna rendbe rakni: alig lehetett bezárni a mindenféle fonalmaradéktól. És aztán valahogy szembejöttek velem a sálak. Elkezdtem tehát sálat kötni. Csak úgy.

De annyira jól sikerült már az első, hogy nem volt szívem lebontani. Vajon, mi legyen? A színe a kabátaimhoz nem ment igazán. Aztán rájöttem, Anyunak pont jó lenne. Kombináltam az alkalmakat (ugye júniusban vagyunk) és rájöttem, hogy Karácsonyra pont megfelelő lesz.

Szóval így kezdődött...

Én magam is nagyon szeretem a kötött sálakat (is), minden őszi, téli kabátomhoz tartozik egy-egy. Jöjjön egy kis bemutató.
 
 
A sál tarka fonalból készült lustakötéssel. Csavarós és a végei egymásba dughatóak.
A sapka csak félsapka, hiszen a látszat ellenére ez a leghidegebb kabátom, csak ősszel hordom. Simakötéssel.

 

Az irhabundámhoz készült, de az őszi kabátomhoz is megy. Effektfonal, lustakötés.
A sapka jól mutat az asztalon, a fejemen sajnos nem, a fonal tulajdonságai miatt nem sikerült formatartó példányt készítenem.

Simakötéssel.

 
Ez a legrégebbi sálam (20 évnél idősebb). Rizskötéssel készült.
A fonalat ajándékba kaptam, azóta sem láttam ilyet, pedig imádom.

 
És a nagy kedvencem.
Effektfonal.
Hosszú, bordás lyukmintával.

A lyukminta

Nagyon ritkán bonyolítom túl a sálkötést, inkább érdekes és színes fonalat használok.

Karácsonyra így minden közvetlen rokonunk sálat kapott ajándékba. Holnap megmutatom a az első hármat a tizenkettőből.

2010. jan. 19.

Lánykapulcsi

A mintát a tavalyi gyerek Amelie-ben találtam, a 26. oldalon. A fonál 75% gyapjú és 25% műszál keveréke, egész pontosan 8 ágú zoknikötő volt, amit megdupláztam. 4-es tűvel készült.


A minta szerint kötöttem majdnem teljesen. Ugyanis a fonál színátmenetes, ráadásul összefogtam, kizárt, hogy sikerült volna az elejét és a hátát összepárosítani; ezért a törzs-részt körben kötöttem. Egyik sor a minta, a másik sor sima kötés. Ennek ellenére az ujja hosszúnak bizonyult, amit a két ünnep között lerövidítettem.


A minta kicsit közelebbről:

2010. jan. 18.

Pulcsi kisfiúknak


A pulóver mintája.

Mérete: 86-92.

Fonál: 6 gombolyag Lana Grossa Basics Stop, 50% viszkóz, 50% mikroszálas akril, 12. szín és 29044. festés - finom merinói gyapjú hiányában. Kb. 105 cm hosszú/50 g.


 Ha épp nincs az embernél centiméter...
Próbakötés: 4.0 tű, sima kötés, 30 szem * 27 sor = 17 cm * 11,4 cm; vagyis 17,65 (18) szem a 10 cm, azaz 2 szemmel több, mint a mintában. Viszont pár sorral többel kell számolni, mint az eredeti minta

Minták:

 A minta-leírásában szereplő jelölések fordítása
  • Csőkötés
  • Passzé: 1s, 1f.
  • M1 (három szemes dupla-csavart minta) és M2 (15 szemes hármas-fonat minta) a fenti linken szereplő ábra szerint. (*fordítás)
  • sima kötés
  • fordított kötés
  • lusta kötés (minden sorban egyszerű simát kötünk, az egyik sor sima, a másik sor fordított, ha az elejéről/visszájáról nézzük)
A pulóvert két darabban kötjük.

E/H: 46 szemre kezdem, 3.0 tű, 3 sor csőkötés, majd 90 szemből 4 cm, 11 sor passzé.

E: 4.0 tű, egyetlen sor simakötés, miközben 9 szemet fogyasztok (4. szem után 5-6 összekötöm, amit ismétlek 8 szem után a 9-10. szemeket összekötöm nyolcszor, 4 szem), marad 81.

A következő sorban a következő mintakiosztás szerint dolgozom tovább:

  • 1 szélszem
  • 22 sima
  • 2 fordított
  • M1
  • 2 fordított
  • M2
  • 2 fordított
  • M1
  • 2 fordított
  • 22 sima
  • 1 szélszem
A 46. sorban elkezdem szaporítani az ujjakat: minden 2. sorban 1*4; 2*6; 1*8; 1*14 szem (38/157).
A 78. sorban a nyakkivágásnak leláncolom a középső 3 szemet, majd mindkét oldalon minden 2. sorban 2*2; 3*1 szemet fogyasztok (marad 70-70 szem).
A 84. sorban a nyakkivágásnál a 7-8. és a 14-15. szemet összekötöm az ujjak felé 1-1 ráhajtást képezek a gomblyukaknak.
A 88. sorban leláncolom a megmaradt szemeket.
H: 4.0 tű, simakötés, az első sorban 18 szemet fogyasztok (2. szem után 3-4 összekötöm, amit ismétlek 3 szem után a 4-5. szemeket összekötöm tizenhétszer, 4 szem), marad 72.
A 46. sorban elkezdem szaporítani az ujjakat: minden 2. sorban 1*4; 2*6; 1*8; 1*14 szem (38/148).
A 78. sorban a nyakkivágásnak leláncolom a középső 6 szemet, majd a 2. sorban mindkét oldalon 1*1 szemet fogyasztok (marad 70-70 szem).
A 88. sorban leláncolok az ujjának 52 szemet mindkét oldalon. majd kialakítok a gombokhoz egy pántot: minden 2. sorban 4*1 szemet fogyasztok az ujja felől.

Ha elkészült a vállánál mindkét ujját összehorgolom, a kézelőnek felveszek 44 szemet, és patentkötéssel 3-as tűvel 29 sort kötök, majd a fonákjáról varrom el a szemeket. Így kifordítható lesz, és az ujja hossza szabályozhatóvá válik. A nyakkivágásnál is felveszem a szemeket, kötök 6 sort.


Végül felvarrom a nyakkivágáshoz a gombokat.

A gombok beszerzése viszonylag problémás volt. Nekem a '80-as évekből maradt itthon kék autós gombom, de sajnos 5 darab. Én kis naív azt gondoltam, hogy most is kapható - akkoriban amolyan hiány-gazdaság volt itthon... Nos, nem kapható. Pirosban volt, lilában mozdony. Futottam egy kört a Meskán, de elképesztő árakon kaptam ajánlatot: a gombokért többet fizethettem volna, mint az egész pulóverért... Úgyhogy kipróbáltam az égethető gyurmát. Első próbálkozásra kemény öt perc alatt tudtam elkészíteni egy gombot. Mintegy egy óra alatt kidolgoztam a gyártási metódusát. Mindezt összetéve: alapanyag és gyártási költségek, plusz a kereskedelmi ár, úgy döntöttem, csak le írom: ha gombot szeretnél, próbáld ki otthon. Az égethető gyurma otthon simán elkészíthető. A színeket össze lehet gyúrni, a You tube-on vannak rá filmek, hogyan. Vagyis 5 csomag gyurma segítségével bármelyik színt ki lehet gyurmázni... (Fehér, sötétbarna, piros, kék, sárga - ha valaki valaha festett, akkor a festésben használt alapszíneket vegye.)


2010. jan. 6.

Kulcstartó


Fogtam egy kulcstartót, körberajzoltam, majd ezt a sablont használtam a kiszabáshoz. Egy tartóhoz kétszer. A debreceni hagyományoknak megfelelően cikk-cakk ollóval vágtam körbe.
A kulcsgyűrűkhöz kiszabtam egy hosszú filcszalagot úgy, hogy mindkét oldalon , kilógjon a subaformából, ha összehajtom
és a csillagosvégeket is ki tudjam vágni.

Mintás textilből kivágtam egy karácsonyfát.

Sűrű cikk-cakk öltéssel a filcre varrtam.

Összevarrtam a formákat, és a tetejükön vágtam két-két nyílást,
amin kibújtattam a kucstartószárat, majd összevarrtam a csillagoknál
és egy-egy gyönggyel feldíszítettem a csúcsdíszt.
Közvetlenül a gyűrűk felett összevarrtam a szárakat.

A hátoldal.

2010. jan. 5.

Csomagolás

A családom csekély létszámú, ezért mindenki kapott egy csizmát Karácsonyra. Ha minden évben megismétlem, akkor 2014-re mindenki, mindenkinek csizmában tudja az ajándékot átadni...



És megpróbáltam szabad kézzel tűzni. Íme:


A női csizmák anyaga karton (amit néhány helyen patchwork -vászonként árulnak 3-4-szeres áron. No comment.). Mindenféle színű volt, ezért mindegyikből vettem 1-1 métert... A bélésük, amiből a hajtóka is készült, a már tegnap is megmutatott polár takaró.
A zokni szintén a polár anyag. A zokni orra, sarka, teteje és bélése karácsonyi mintás maradék karton.
A szabásmintát én rajzoltam, kicsit karcsúra sikerült, ez főleg a világos női csizmán látszik (ez volt az első, amit megvarrtam). A zokni esetében a talp hajlata nem elég szembetűnő, még kerekdedebbre kellett volna szabnom. És az orra részt mindegyiknél meg kellene nyújtani (vertikálisan). A csizmákat két nap alatt varrtam meg. Ezek már mind béleltek és kétoldalasak voltak (a csizmákban van melegítő közbélés is - mondjuk itt a boltosok vetex néven futtatják, vliesként (flíz) és melegítő közbélésként kérve csak a Burda boltban voltak képben).