“Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod.”
Toni Morrison, Nobel-díjas író

2009. okt. 21.

Eszköztartók

Ezek tulajdonképpen sima befőttesüvegek. Olyanokat választottam, amiket csorbák, különleges tetejűek, vagyis már nem lehet befőttesüvegként használni. az aljuk egy kerek korong rövidpácákkal, a kellő átmérő után csőként folytattam a takaróruhákat. Miután elég magasak lettek, ráhúztam az üvegekre és a tetejükre lyukas felsőrészt készítettem. Tűvel belehúztam a maradék fonalakat és el is készültek. Ez a lyukas felső arra kell, hogy egy-egy lyukba tudjam tenni az azonos méretű kötőtűket. A kisebbikben tartom a kétvégű tűimet is. Lyukanként elfér az 5-5 tű.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz a mamuszod. Nekem is volt ilyenem, anyukám kötötte valamikor. Az egész család ilyenben járt. Mindenki szerette.
    Rengeteg kötő tűd van. Kellett ez a tartó nekik.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen :-)

    Az egyik barátnőmnek készítettem. Én most csak modell voltam, mert úgy egyeztünk meg, hogy felrakom a képét, ha elkészült.

    Jani is jelezte igényét egy mamuszra. :-D

    A kötőtűtartó szerintem is kellett, mindig keresgéltem a párokat, most pedig egy lyukban vannak az egyforma méretek. 10-es tűig teljes a készletem. A körkötő tűimet fogom még bővíteni, illetve valószínűleg a zokni kötőtűket. Ráadásul maradék-fonalakat használtam már nem használható (rosszul záró, törött) befőttesüveggel.

    VálaszTörlés